Читать книгу Bank Ban - Katona Jozsef - Страница 5

Simon (belép).

Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!

(Meglátván Mikhált.)

Ej, lássa bár az ember, e bizony

Alszik megént! – No bátyám! ébredezz!

Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva

Nézgélnek (Mellé ül.)

Mikhál (felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).

Ősz hajam vagyon Simon,

Jó lelkiesméretem: azért biz én

Nem gondolok velek.

Simon

De mégis, én —

Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?

No – a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)

Mikhál (eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).

Ah!

Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!

De vége! Már nekik is – jó éjtszakát!

(Felkapván az ezüstpohárt.)

No, éljetek fenn ott, bojóthiak!

Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)

Simon

De hátha mégis úgy lehetne itt is?

Mikhál

Olyan csodálatos hangon felelsz.

Simon, reménylesz? – ej, jó éjtszakát!

Simon

Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.

Még gyóntatómnak is csak esküvés

Alatt nyilatkozhatnám ki; de

Neked – neked Mikhál, nem: én atya

Vagyok.

Mikhál (feláll).

Simon!

Simon

Tán kétségeskedel?

Negyvenhat esztendősnél nem vagyok

Több.

Mikhál

Oh Simon, nem hal ki a bojóthi

Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell

Mennünk – csak ott kell a bojóthi fajnak

Zöldelni —

Simon

Vagy Magyarországban. Magam

Is gondolám már s elvégeztem azt,

Hogy minden országból Bojóthra vinném;

De itt nem aljasúl el a spanyol —

Elég ha mindmegannyi jó magyar

Háznépnek ők lehetnek törzsöki.

Mikhál

Ők?

Simon

Hét fiú.

Mikhál (elszomorodva leül).

De már ez csúnya tréfa.

Simon

Hallgass meg engem: tegnap estve a

Vadászaton egy őzet kergeték,

És – egy banyát találtam. Ő alig

Látott meg engemet, s leroskadott

Térdére és tudtomra adta, hogy

Feleségem immár megszült. Szinte el —

Indultam; amidőn hatot felém nyujt.

“Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz

Ő egykor egy szegény koldús személyt

Elkergetett magától s becstelennek

Nevezte, mert kettős szülöttje volt:

Hogy most az istenség adott hetet

Neki, nyomban emlékébe jött az, amit

Mondott. Megindulván azon, nehogy

Feslettnek ítéltessen, egy fiat

Megtart magánál – a többit, hogy öljem

Meg, azt parancsolá” —

Mikhál

Tigris-anya!

Simon

Megesketém és titkon általa

Neveltetem mindnyáját.

Mikhál

Hát az anyjok?

Simon

Mindég keservesen zokog, midőn

Az egyet a kezébe vészi és

Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?

Mikhál

Aztán mi lesz?

Simon

Mikor majd nagyra nőnek,

Akkor fogom mutatni csak, hogy ő

Haljon meg akkor – de örömébe haljon.

Minő öröm lesz ez? Már elhagyom

Endrének udvarát, s velek leszek. —

Mikhál, miért sírsz oly keservesen?

Mikhál

Nem hal ki a bojóthi nemzetem!

Simon

Nem. Nem. De hát ne sírj!

Mikhál (poharat kap).

Öröm miatt. —

Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:

Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek —

Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,

Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)

Simon

Nézd, ezek nem.

Vendégek jönnek vegyest békételenekkel, kik komoran,

minden valakire való ügyelés nélkül leüldögélnek, isznak.

Simon (Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).

Nézd, mintha orra vére folyna, úgy

Kullog be némelyik. Manó vigye

Vígságtokat, hol a szabad magyar

Érzés az itt erőltetett feszesség

Láncába kénytelen harapni.

Egy udvornik (rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).

No! —