Читать книгу Bank Ban - Katona Jozsef - Страница 6

Petur (belép, vadon körülnéz, Simon mellett egy székre veti magát).

Igy? – Ördög és pokol! Bizony majom

Mind egyről egyig. – Oh te szép nevű

Magyar – Magyar? – Hej, félre oktalan

Aggodalom! mit használ itten a fog —

Csikorgatás?

(Főbe üti magát.)

Bolondos agyvelő!

(Dörmög.)

Szabad kivánna lenni mindenik,

És torkukon kegyes nagyasszonyuk

Sült-főttje oly mohón rohan le, hogy

Majd szinte megfulladnak. Lévnyalóvá

Lettél dicső Árpád gyümölcse te?

Simon

Bán, hát mi lelt?

Mikhál

Petur, nem vagy magad,

Nyelvedre vigyázz.

Petur

Úgy? igaz – helyes – —

Mikhál, Simon, miért spanyol hazátok-,

Bojóthotokban nem maradtatok?

Mikhál

Csitt, csitt, ez itt (szívére mutat) sebet ver.

Ó fiam!

Simon

Ember, belőled a rossz lélek ordít!

Ott élni nem lehet nekünk. Spanyol —

Ország halálos ágyában nyögött

Ránk nézve, hogy kiléptünk abból egykor.

Azóta megholt.

Mikhál

Meg bizony. De csak

Békével —

Petur

Átkozott jámbor te! ki

Békével? Én talán! Ég és pokol!

A békés egy bolond; s az is bolond, ki

Békételen: de én békételen

Mégsem leszek, míg nem bolondulok meg.

Oh, célra! célra! így különben egy

Bárányi békesség – mi több, maga

Epét okádna itt a békességes

Tűrés, kiáltva: ördög és pokol!

Mikhál

De, ember! Ej, eredj, eredj haza,

Aludd magad ki – menj, menj!

Petur

Én?

Mikhál

No, leg —

Alább beszélj hát egy kicsinyt alantabb

Hangon: az emberek néznek —

Petur (felugrik, de majd leül).

Ki? Hol? —

No, jó! – nem is beszélek – még csak egy

Szócskát se. Mindenik kimondatott szó

Hazud, s az emberekben nyargaló

Tüdő csak a hazugság ördögének

Lakása. Így ni (az asztalra könyököl) hallgatok.

Mikhál

S kiálts

Jó éjtszakát.

Petur

Jó éjtszakát? igen —

Majd amidőn egy nemzetség kipusztul;

Vagy csontjaimmal a meráni gyermekek

Fognak tekézni, – akkor – — Most, fogok

Hallgatni – még ma néma lenni, mint egy

Carthusianus. (Ismét dörmög.) Ó mikép tekéntett

Le ránk! csak a merániakra néz.

Bámulja a harisnyát – a magyar

Csak hátul áll s sóhajt az ily hazánk

Nagyasszonyán. Haj! Istenemre leg —

Alább csak egy vidám tekéntetet

Mutatna hát, ha színből is: nem esne

Olyan nagyon szívére a magyarnak! —

Ő is meráni! – —

Simon

Hát honnét akarsz

Már most barátokat? midőn sem a

Meráni, sem pedig magyar – —

Petur

Ki mondta

Azt? Én s meráni?! Hát mikor nevezte

Testvérnek a tűz a vizet? – csupán

Csak bennetek van még egyetlenegy

Bizodalmam! A ti húgotok —

Mikhál, Simon

Melinda?

Petur

Felesége a nagyúrnak: ő, vele

Kedvére játszhat; ti pedig húgotokkal.

Mikhál

Szegény teremtés vagy, ha célodat

Csak asszony által gondolod kivinni! —

Hát nemzeted? – —

Petur

Ne ingerelj fel! – Oh

A nemzet! – ahány fő, szintannyi ész.

Kényes becsűlete, mint a köntöse —

Sértsd meg csak, öszvetörni kész; de adj

Neki hirtelen egy jó szót s világot

Teremtve öszverontja ellenségidet.

Nézzétek – itt is – ott is – úgy kiválnak

A többi lévnyalók közül, miképpen

Egy medve több vakondokok közűl.

Nem méreg az, mely őket oly komorrá

Teszi, – bánat az, hogy bort adnak nekik,

De ami egy fillérbe se kerülne —

Jó szót, figyelmet, nem találnak itt.