Читать книгу Egri csillagok - Gardonyi Geza - Страница 14

Már jól beesteledett, mikor a kocsi elhaladt a pécsi vár mellett.

Nem szállottak meg. A pap azt akarta, hogy másnap délelőtt otthon legyenek.

Az egész Mecseket meg kellett kerülniük.

Éjfél felé kisütött a hold, és világított nekik a keskeny, agyagos kocsiúton.

Gergő akkor már mindenütt elöl lovagolt, és mikor rossz hidat értek, megkiáltotta a papnak.

Éjféltájon egy csárdaféle épület fehérlett előttük.

– Nézz be, fiam – mondotta a pap —, csárda-e vagy másféle ház! A lovakat itt megetetjük.

Gergő belovagolt az udvarra, s néhány perc múlva visszatért.

– Üres ház – mondotta —, az ajtaja sincs becsukva.

– Mindegy – felelte a pap —, itt megetetünk.

S befordult a kocsival az udvarra.

Egy fehér, kis, lompos kutya csahított eléjük. Kívüle senki sem jelentkezett.

A pap leugrott a kocsiról, s bejárta a házat.

– Adj’ isten! Ki van itthon? – kiáltozta be ajtón, ablakon.

A ház sötét volt. Senki se felelt. Az ajtók tártan-nyitottan. A küszöbön egy széttört szekrény. Itt bizony török járt.

– Hát biz itt magunk vagyunk – szólt a pap, hogy visszatért. – Legelsőbben is a kutat nézzük meg, mert nekem még ég a bőröm.

Lebocsátotta a vödröt, és vizet húzott fel. Azután keresgélésbe fogott a kocsiján.

Volt ott mindenféle: ágynemű, gabona, láda, faragott szék, egy hordó bor meg telt zsákok. Az egyik zsák puha volt. Azt kibontotta. Az volt benne, amit keresett: fehérnemű.

Egy kendőt meglocsolt a vödörből, és derékig levetkezett. Körülborogatta magát.

Gergő is leszállt. Odavezette lovát a vályúhoz. Megitatta.

A pap azután enni adott a lovaknak, s hogy az egyik zsákban kenyeret tapintott, azt maguknak bontotta fel. – Éhes vagy-e, fiam?

– Éhes vagyok – felelte a gyermek.

A pap kihúzta a kardját, de mielőtt megszegte volna a kenyeret, fölemelte az arcát az égre.

– Áldott a te neved, Uram! – kiáltotta meleg és hálás hangon. – Kiszabadítottál a láncokból, és megadtad a mi mai kenyerünket.

Az ég tiszta volt és csillagos. A hold fénnyel telt, fehér lámpagolyóként függött az égboltozat közepén, és világított a vacsorához.

A kút kávájára ültek, s ott falatoztak. A pap olykor a kutyának is vetett. Gergő meg a maga lovának törte és adta a kenyere felét.

A távolból ekkor halk dobogás hallatszott. A két evő felfigyelt. Szájuk megállott a mozgásban.

– Lovas jön – vélekedett a pap.

– Egy – felelte rá Gergely.

S tovább ettek.

A dobogás lassanként robogássá erősödött a száraz kocsiúton. Egynéhány perc múlva odaérkezett maga a lovas is.

Meglassította a lovát a csárda előtt, és belépett az udvarra.

– Mubarek olszun! – kiáltotta a papnak rekedt hollóhangon.

Töröknek nézte, hogy a fején ott fehérlett a vizes kendő.

– Magyar vagyok – felelte a pap fölemelkedve.

Megismerte Mórét.

Gergő is megismerte. Összeborzongott.

– Ki van itt? – kérdezte Móré, miközben lefordult a gőzölgő paripáról. – Hol a gazda?

– Nincs itt más, csak én meg ez a kisfiú – felelte a pap. – A ház gazdátlan.

– Nekem ló kell – szólt nyersen Móré. – Pihent ló.

A pap vállat vont.

– Itt bizony alig akad.

– Nekem sietős az utam. Pénzem nincs. Keresztények vagyunk. Ide a lovadat!

Egy pillantással végigmustrálta a két lovat. A harmadik, a Gergelyé, az árnyékban legelt. Kicsi ló volt: hitványnak látszott. Móré feleletet se várt, csak eloldotta a rudast a kocsitól.

– Hohó – szólalt meg a pap —, legalább azt mondd meg, miért futsz!

Móré nem felelt. Rávetette magát a parasztlóra, és tovaszáguldott.

– No – mormogta a pap —, ez ugyan rövidesen csinál lóvásárt.

Ahogy megmozdult, megérezte, hogy valami kicsúszott a zsebéből. Fölvette és megbámulta. Aztán, hogy rátapintott, eszébe jutott, hogy a török talizmánja az.

A kis selyemzacskóban valami keménykedett. Fölhasította a kardjával, hát egy gyűrű fordult ki belőle.

A gyűrű köve szokatlanul nagy, négyszögletes fekete kő, vagy sötét gránát vagy obszidián, nem lehetett megismerni a holdvilágnál. De azt tisztán lehetett látni, hogy valami halványsárga kőből hold van rajta meg körülötte öt apró gyémántcsillag.

A zacskó belsejében is tündöklött valami: ezüstfonalakból varrt török írás.

A pap értett törökül, de a török írásjegyeket nem ismerte.

Ránézett Gergőre. A fiúcska a fehér ruhás zsákon aludt már édesen.