Читать книгу Egri csillagok - Gardonyi Geza - Страница 6

A faluban azon éjjel nem aludt senki. Sötétedésig keresték a gyermekeket. Másnap virradóra hagyták, hogy átkutatják végig a patakot. Csak a vitézek tértek nyugalomra.

Bálint pap ott maradt Ceceynél, és vigasztalgatta a vigasztalhatatlan házaspárt.

Az asszony olyan volt, mint az őrült. Jajveszékelt, ájuldozott.

A falábú ember csak a fejét rázta a pap vigasztalására, s keserűen kiáltotta:

– Nincs Isten!

– Van! – kiáltotta vissza a pap.

– Nincs! – ismételte Cecey.

– Van!

– Nincs!

A pap egyet nyelt, aztán enyhére változott hangon folytatta:

– Amit az Isten ad, el is veheti; és amit elvesz, vissza is adhatja.

A vén nyomorék ember gyermekként zokogott.

A pap csak hajnal felé búcsúzott el tőlük.

Ahogy kilépett az ajtón, a zarándok fölemelkedik a tornácra vetett gyékényágyról.

– Tisztelendő uram – mondja halkan.

– Mit akarsz, atyámfia?

– Nem vízbe vesztek azok.

– Hát? Mit tudsz róluk?

– Azt, hogy a törökök vitték el őket.

A pap majdnem a falnak esett.

– Honnan tudod?

– Ahogy én is ott jártam a keresőkkel a patak partján, hát egy vakondtúráson láttam a töröknek a lába nyomát.

– Török lába nyomát?

– Sarkatlan csizmanyom volt. A magyarnak nincsen olyan.

– Hátha bocskornyom volt?

– Azon nincs sarkantyú. Jó az én szemem: török nyom volt. Meg a török lónak is ott a lába nyoma. Azt már csak tetszik tudni, hogy a török patkó milyen?

– Hát mért nem szóltál?

– Meggondoltam, hogy nem szólok. Ki tudja, hogy a török merre vitte őket? Szétszaladt volna az egész falu. Aztán mi haszna lett volna? A török sok, és mind fegyveres.

A pap meredező szemmel járt föl és alá. Egyszer az ajtónak lépett, de megállapodott, mielőtt a kilincsre tette volna a kezét. S megint visszatért.

– Igazat beszélsz – mondotta, a tenyerét a homlokára szorítva. – De hát mit cselekedjünk?

– Tegye azt, amit én – felelt vállat vonva Varsányi —, hallgasson.

– Borzasztó! Borzasztó!

– Az utakat járja a török most mindenfelé. Merre mentek volna? Keletnek? Nyugatnak? Csak verekedés meg halál lett volna belőle.

– Inkább haltak volna meg ők is! – szólt a pap fájdalmasan.

– Isten tudja, hol jártak már akkor azok, mikor mi utánuk kereskedtünk.

A pap búsan állott a tornácon. Keleten az ég halvány rózsaszínre vált. Hajnalodott.

A faluban ekkor nagy kiáltás hangzik:

– Emberek! Emberek! Megjöttek!

A pap figyel. Mi az?

A távolban mozgolódás. Összekeveredett kiáltozások. Néhány perc múlva dörömbölés a nagykapun:

– Eresszenek be! Nyissák ki! Megjöttek a gyermekek!

A pap berohant a házba:

– Van Isten, Péter! Kelj fel, mert van Isten.

A két gyermek ott várt a kapu előtt. Ültek a szürkén, álmosan és haloványan.