Читать книгу Egri csillagok - Gardonyi Geza - Страница 3

ELSŐ RÉSZ. HOL TEREM A MAGYAR VITÉZ?
3

Оглавление

– Az én nevem Margit. Szólítsatok csak Margit néninek – mondta a kocsin ülő rab leány. – Mesélek nektek. Sok mesét tudok. Hova valók vagytok, édeseim?

– A faluba – felelte könnyes szemmel Gergő.

– A paluba – felelte a kisleány is.

– Melyik faluba?

– Itt az erdőbe van.

– De mi a neve annak a falunak?

– A neve? A nevét nem tudom.

Kövér képű leány volt a magát Margitnak nevező, és mindig csókra álló szájú. Az arca itt-ott szeplős, és a nyakán kék üvegből való gyöngyöt viselt. A törökök egy Somogy megyei pusztáról ragadták magukkal.

A gyerekek feleletére elgondolkodott, aztán rongyokból bábut kötött Vicuskának.

– Ez lesz a Vicuska babája. Sárga a kendője, piros a szoknyája. Öltöztetjük, ringatgatjuk, táncoltatjuk, altatgatjuk.

Halad a rabkocsi csendesen.

A kocsi mellett egy széles mellű parasztlegény ballag, meg egy ragyás cigány. A cigányon sokszorosan foltozott kék nadrág és ugyanolyan dolmány van. A dolmánya belső zsebéből egy fasíp tölcsére áll ki. A kocsi másik oldalán egy fekete tógás pap vánszorog, meg egy nagy arcú parasztember, aki lehet már negyvenesztendős. A pap fiatalabb. Széles arcú, magas ember. Se szakálla, se bajusza, de még szemöldöke sincsen. És vörös, mint a cékla. Csak a két szeme bogara fekete. Őt bizony ezelőtt egynéhány nappal forró vízzel öntözgették a törökök, hogy adja elő a temploma kincseit.

Voltak is az ő templomának kincsei!

Hát mondom: mindezek rabok, szegények. A lábukon lánc. A kezük – kinek elöl, kinek hátul – szintén vasban. A legény a cigánnyal, a pap a paraszttal össze is van láncolva. A legény mezítláb. A bilincsét a lábán rongyokkal bélelte körül.

A rongyok már véresek.

– Álljunk meg – könyörgött hátrafordulva olykor —, hadd igazítsam meg a bilincsemet.

A janicsárok azonban rá se hederítettek. Törökül fecsegtek egymással, és legfeljebb csak egy bosszús tekintet volt a feleletük.

Gergelynek rátapadt a szeme a legényre. Milyen nagy a keze! És milyen veres lajbi van rajta! Nem fél. Ha a két keze nem volna hátraláncolva, tán mind elfutna tőle a török.

A legény csakugyan nem félt. Fölemelte a fejét, és ráordított a mellette lovagló, görbe hátú törökre:

– A tűz emésszen meg benneteket, pogány farkasok!

– Gáspár, Gáspár – szólott le Margit a kocsi tetejéről —, viselje békén a sorsát, amint csak lehet. A nap, látja, már nyugvóra hajlik, meg kell állaniuk.

Ahogy erre megtörülgette a szemét, a két gyerek is sírva fakadt.

– Haza akarok menni! – bömbölte Gergely.

– Apához! – sírta a kis Éva.

A törökök csakugyan megállottak. Leszálltak a lóról, és korsót vettek elő. Mosogatták a kezüket, lábukat, arcukat. Aztán letérdeltek egyenes sorban napkelet felé. Megcsókolták a földet, és imádkoztak.

Ezalatt csend volt.

A leány lemászott a kocsiról, és az inge széléből rongyot hasított. Körültekerte vele a legény lábát, s úgy tolta vissza jóságos vigyázattal a bilincseket.

– Áldjon meg az Isten, Margit – mondotta sóhajtva a legény.

– Az éjjelre, ha lehet, teszünk rá útilaput, Gáspár.

És sírásra fancsalodott az arca. Minden órában sírt egynéhány percet, de mindjárt dalolt is utána a gyerekeknek. Mert mikor ő sírt, azok is sírtak.

– Hej, de ihes vágyok – fakadt szóra a cigány, ahogy ott ült mellettük a porban. – Három kenyeret megennék egymágám, meg két oldal salonnát.

A kocsis – szintén láncolt lábú rab legény – elmosolyodott a cigány sóhajtására.

– Magam is éhes vagyok – felelte a törökökre megvetően pillantva —, de főzök is estére olyan paprikás húst, hogy mind nekünk marad.

– Hát te vágy á sákács?

A te szóra megrándult a kocsisnak a szemöldöke. De aztán mégis felelt:

– Csak este. Nappal rabolnak ezek maguknak ebédet is.

– Hát mióta solgáls á kontyos uráknál?

– Három napja.

– Nem lehetne elfistelegni váláhogy?

– Nem, ezektől soha. Nézd, milyen csizma van a lábamon.

Felvonta a lábát az ülésből. Nehéz, vastag láncok csördültek föl vele.

– De hátha ma nem főzsöl? – tűnődött aggódva a cigány.

– Bizonyosan főzök. Tegnap olyat főztem nekik, hogy úgy nyalták utána a szájukat, mint a kutyák.

– Bárcsak én is nyalhatnám már a sájamat. De már nem is tudnám, hogy van sájam, ha néha nem besélnék.

– Bort is raboltak délben. Itt van a saroglyában.

– Nem isik a terek, te!

– Dejszen nem török ez egy se, mikor bort lát.

– Na, akkor nekem innepem ván – ujjongott a cigány —, olyan nótát pikulázsok nekik, hogy még táncra is kerekednek tűle.

A félszemű janicsár az imádság végeztével nem indította meg a kocsikat. A hegytetőről már látszott a völgyben az esti szürkületbe befátyolozott város. Az magyar fészek. Darazsak laknak benne.

A törökök tanakodtak. Aztán a félszemű janicsár odaszólt a kocsisnak:

– Utánam! Be az erdőbe!

És bevitték a kocsikat, szekereket, jól be, valami öt percig tartó menéssel az erdőbe.

A nap eközben elsüllyedt a fák között. Az erdőre homály borult. A tiszta égen előtündökölt az első csillag.

A törökök egy alkalmas tisztáson kipányvázták a lovakat. A pap kezét feloldotta a janicsár, és rákiáltott:

– Tüzet raksz!

– Én azst jabban értem! – rikkant fel a cigány. – Nagyságos méltóságos terek úr, csókolom kezsit-lábát, hadd rakjak én tüzset, nekem azs a mesterségem!

– Hallgass! – böffent rája a török.

Három asszonyt is elszabadítottak, hogy segítsenek a tűz készítésében. Az asszonyok aztán a pappal harasztot és száraz ágat szedtek a közeli fák alatt. Acéllal, taplóval csakhamar tüzet gerjesztettek.

A kocsist is felszabadították az ülésről.

– Olyat, mint tegnap – mondta neki a félszemű török.

– Meglesz – felelte a kocsis.

Vizet tett fel egy nagy vaskondérban a tűzre, s hogy a pap a cigánnyal hamarosan megnyúzta az ürüt, értő kézzel aprózta bele a kondérba. Hullott a húsra vereshagyma is, meg paprika bőven, s bizonyára aprított volna burgonyát is a lébe, de ezt főképpen azért nem cselekedte, mert nem volt burgonyája. Tudták is abban az időben, mi a burgonya! Az urak ugyan már nagy ritkaságképpen kóstolgatták, de neve még nem volt. Csak ebéd után tették asztalra nagyuraknál csemegének.

A tűz körül valami húsz különféle török heveredett le. A kocsikat, szekereket kerítéskörbe állították. A lovakat kipányvázták kívül a szekereken.

A rabokat összehajtották egy csoportba. Tizennégyen voltak összesen: kilenc férfi meg öt nő, a két kisgyereket is beleszámítva. Csak eldűltek szegények a gyepen. Némelyikük mindjárt el is aludt.

A kis Vica is aludt már az ágynemű tetején. Fejét a Margit ölébe nyugasztva álmodott, és jobbjával a mellecskéjén tartotta hitvány kis bábuját. Gergő mellettük hasalt. A tenyerébe hajtotta az arcát, és álmosan nézett a törökökre. A félszemű janicsár rájuk pillantott néha. Ott hagyta őket a leánnyal a kocsi tetején.

A tűz magas lánggal égett. A törökök ölték a bárányt, a tyúkot, a libát. A rabok buzgón dolgoztak az étel elkészítésén, s alig negyedóra múlva már javában rotyogott az üstökben és kondérokban a hús, és pirultak a combok a nyárson. A török egy tarhonyás zsákocskát oldott meg.

Az erdei levegőbe étvágyindító ételszag vegyült.

Egri csillagok

Подняться наверх