Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 10

Két harmatos rózsa két piros orcája,

Dalolva motollál Takarosné lánya.

– Pergőszavú rokkám, sebesen, szaporán!

Segítsen, siessen édes asszonyanyám!

Nem látja kigyelmed, már zöldel a rétség,

Lánysorba nem érem gabonaérését!

Nem érti kigyelmed, repce-aratásra

Színig tele legyen a nyoszolyó-láda;

Hó-patyolat vásznam csak szőjje, csak szőjje,

Meglát éngem abba, visznek esküvőre…

Szakadós a fonál, makrancos a kerek,

Szeretőm a révbe – odavár —, kimegyek…

Hervadozó rózsa halovány orcája,

Takarosné lánya hej, de nagyon árva.

Gyöngy-kivarrott párta, repce-aratásra

Megbomlott, elhullott – tudj’ a falu szája —,

Bomladozó gyöngysor a szava, beszéde:

– Szakadós a fonál, édesanyám, nézze!

Rozsdás lett a kerék, hogy nem szőttem régen,

– Kék violát szedni kinn jártam a révben,

Mátkakoszorúba, – parti füzek alatt.

Szegény kicsi rokkám, bé magáramaradt…

Nyugodjék kigyelmed, – megéri a nászom,

Szemfedőnek elég, – sok is az a vászon.