Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 18

Kimondtam a szót, mire készültem régen,

Terveket űzve sok felleges éjen.

S vad gyűlölség meddő szikrájaképen

Felésziszegett szómban a fulánk.

Elszállt a szavamban… elszállt a szívéhez,

Éreztem, amint döbbenve felérez,

És láttam, ahogy az arca fehér lesz,

Átillan homlokán egy percnyi láng.

Ennyi! – Most jön-megy a nappal, az éjjel,

S nem jön vele vágy, soha terv, soha kétely,

Nincs mire készülni öngyilkos hévvel.

Kimondtam a szót – s vele végem!

E szóban elhagyta a szívem a vér.

Agyamból kiégett minden kicsi ér.

Nem tudok élni és nem volna miér,

Hagyjatok! – meghalok! Hagyjatok éngem!