Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 21

Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!

A béke megfullaszt, – beteg vagyok.

Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?

Itt minden hallgat, minden mosolyog.

Vitorlatépetten, tajtékos árban

Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!

Szörnyű, hogy itt zátonyra jutva várjam,

Míg rámfut a repkény, besző a pók.

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem

A csillogó s a gyilkos napokat,

Abbul szűrjétek az életek éltét,

Szikrázzon, égjen minden pillanat!

A sok, közönytül terhes, lomha évet

Vegyétek vissza! Másnak engedem.

Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,

Vagy villámfényes ünnepet nekem!