Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 68

Hunytszemű, kicsi pintyőkemadár te,

Hója, hahója! Neked édes az álom!

A könny, ha lehull rád, elszenderít jobban,

Nem érzed, hogy éget, úgy-e, virágom!

Nem tudod, úgy-e, hogy vergődve, sikoltva

Vágyna leborulni reád,

Hogy hazajött, hazajött nagy messze utakról,

Csodás, vad, idegen utakról

A te rossz, a te hűtlen, a te céda anyád.

Hója-hahója! Már zakatolhat a szívem,

A tiednek külön ere, élete van.

Már zúghat az átok, nem félek, hogy benned

A kárhozatom új életre fogan.

Én csendesen alvóm! A pillád se rezzen,

Míg őrület suhog az agyamon át,

Valami angyal itt tartja kezét, itt,

Vigyázza a torkod apró pihegéseit,

Mert forró zivatart lehel az anyád.

Hója – hahója! Ébren vagy-e, Isten?

Halld meg az átkomat az éjszakában!

Ha egyszer, csak egyszer még vad álmok után űz

Illatlelkek serege, kósza bűbáj, lidérctűz,

Vánkosait üresen, hidegedve találjam!

Úgy! Halottmerev legyen csöpp fülemile-lábad,

Fakó, szederjes a te szád, üde szád,

Ha még egyszer megindul a nagy, viharos úton,

Csodás, gyönyörű, idegen úton

A te anyád, a te édesanyád.