Читать книгу A nyaklánc - Egervári Gertrúd Mária - Страница 11

A GYÉMÁNT

Ernő álmodott.

Idegen, nem ismert helyen volt, egy folyó mellett a völgyben. A körülötte magasló szürke, sziklás falakon barlangszerű lyukak voltak. Ott állt egy nagy vaskondér mellett és főzött. A tűz felhevítette a környéket, de különben is forró volt a levegő. Felhőkben szállt a szürke por és mivel nem volt szél, visszahullott. Minden szürke volt. A folyóban férfiak álltak, feketék, de volt néhány fehérbőrű is közöttük. Ő fehér volt és fiatal. Nem emlékezett rá, hogy mikor került a bányába. Fehér emberek cselédjének a lánya volt, az anyja meghalt, és már kislánykorában hozták ide. Fél szemmel Gamut leste, ő is ott állt térdig a vízben a fekete férfiak között és mosta a homokot. Belemerítették a nagy szűrőt, aztán a folyó vizével addig öblögették, amíg már csak a nagyobb rögök vagy gyémántok maradtak az alján. Egy felügyelő állt mellettük, neki kellett a gyémántot leadni. Gamut mindig látta, mert magasabb volt a többieknél, és erős. Az volt szerencséje, hogy féltek Gamutól. Mindenki tudta, hogy ők összetartoznak, és nem mertek hozzányúlni. Csak az a néhány fehér ember, aki felügyelt. Ilyenkor Gamu sem tudott mit tenni. Kezdetben nagyon szenvedett, de idővel hagyta, mert ha védekezett, még verték is. A felügyelők nem azt ették, amit ő a nagy kondérban főzött. Húst is kaptak, a másikak csak kását. Kiabálás hallatszott a folyó felől. Az őrök egy fekete homokmosót lökdöstek fel a parton, oda, ahová mindig: a sziklára a szakadék felett. Mindenki tudta, hogy mi történt. Valakinél egy elrejtett gyémántot találtak. Hallotta a puska ropogását és a rekedt sikolyt, amikor belökték az embert a szakadékba. Hányszor történt már meg, de nem tudta megszokni, összeszorult a gyomra és nem kapott levegőt. Ha Gamu csak egy pillanatra mellette lehetett volna… de csak éjszaka találkoztak. Az ebédosztásnál legalább megérintheti a kezét. A homokmosók fel sem néztek a munkájukból, tovább dolgoztak.

Éjjel, abban a barlangszerű üregben, ahol a kuckója volt, feküdt Gamu mellett.

– Miriám, megszökünk!

– Tudod, hogy nem megy.

– Csak egy út van: a dögvölgybe leereszkedni. Arra nem jár senki, félnek a kísértetektől. Elmegyünk a törzsemhez és ott elrejtőzünk.

– Hogy fogad majd a törzsed? Én fehér vagyok.

Gamu nem válaszolt, csak nézte. A szemén, a bőrén megvillant a tábortüzek fénye. Miriám felkiáltott.

Ernő saját kiáltására ébredt. A szíve kalapált és alig kapott levegőt.

Gamu szeme Lilia szeme volt!

Felkelt, ivott egy pohár ásványvizet és felírta az álmát. Hajnali öt volt. Pizsamát vett fel és a pongyolát Lilia helyére tette. Ráhajtotta az arcát és fél nyolcig aludt. Kilenc után hívta Liliát:

– Hogy aludtál, Csillagom?

– Jól, és te, drága?

– Nem olyan jól. Megint álmodtam, majd elmesélem.

– Ma este ötkor eljövök hozzád, Marian zár.

– Kíváncsi vagyok az esti fagyizásra.

– Arra én is! Mennem kell.

Ernőt egész nap kísérte az álma. Nem tudott a hangulatától szabadulni. Nagyon várta Liliát, pedig tudta, hogy ma aligha lesz idejük az álmával foglalkozni. Végre megérkezett. Ernő átfogta:

– Szerelmem, úgy vártam rád!

– Én is ezt a pillanatot. Kétszer rossz összeget ütöttem a kaszába. Mariannak lesz dolga vele!

– Nem lehet azonnal kijavítani?

– Lehetni lehet, csak akkor megint kétszer melléütöttem.

– Gyere gyorsan!

Az ágyon feküdtek.

– Ernő, ezt tényleg nem bírom!

– Én sem. Nem csoda, hogy rémálmaim vannak.

– Elmondod?

– Szerintem nincs időnk.

– Van, ha iderendeled a vacsorát.

– Mit szeretnél? Pizzát?

– Ne, inkább kínait.

– Tudod, hol?

– Persze. Milyen húst akarsz?

– Marhahúst.

Lilia gyorsan rendelt és megmondta, hogy az első emeleten csengessenek. A lakásban megérdeklődte Ernőtől, hogy van-e tányérja.

– Van, mindenből hat darab.

Az asztalnál ültek. Lilia nem szerette a melegen tartó dobozokat az asztalon. Végig rakta a pulton, és rendesen megterített.

– Szalvéta nincs?

– Nincs.

– Holnap hozok, most meséld el az álmod.

Ernő elmondta.

– Egy rémálom! Úgy ébredtem, mint aki fuldoklik. Nem álmodtam meg a menekülést, de az az érzésem, hogy nem sikerült.

– Én sem hiszem. Nem tűnik fel valami?

– Furcsa.

– Másra gondoltam. Mindig ott vagy te és én is.

– Ez érthető, hiszen csak rád gondolok.

– Az idő és a helyszín, ahol történik, az figyelemre méltó. Aztán a smaragd-álmodban egy fiatal fiú voltam. Te a gyémántbányában egy lány, és én egy fekete férfi!

– Tényleg furcsa.

– Úgy is álmodhatnál rólunk, amilyenek most vagyunk.

– Igaz, de mire akarsz kilyukadni?

– Ne mondd, hogy még nem hallottál a reinkarnációról.

– Dehogynem.

– Aztán a drágakövek.

– Azokkal mi van?

– A smaragd-álmodban maga a smaragd mondja meg a jelentőségét.

– Lilia, ez már majdnem mágia!

– Az, de lehet, hogy sok minden mágia, csak nem vesszük észre.

– Holnap veszek néhány könyvet a kövekről.

– Nekem van egy barátnőm, Renáta, ő ezzel foglalkozik, és gyógyít is. Menjünk el a hétvégén hozzá.

– Ha, úgy gondolod, menjünk.

– Most felhívom a gyerekeket. Hol találkozzunk és mikor?

– Talán fél nyolckor, a cukrászdában.