Читать книгу A nyaklánc - Egervári Gertrúd Mária - Страница 14

RENÁTA

Renáta kedvesen fogadta őket. Liliát hosszasan ölelgette, Ernőt pedig összetett kézzel, a buddhisták főhajtásával üdvözölte. Ernő viszonozta. Ami a lakás berendezését illeti, egyedi volt; úgyszólván üres szobák. Fátyolszerű textíliák mindenütt, a falon, a lámpák beburkolva velük, és az ablakon is lógtak. Ülőpárnák feküdtek a földön. Gyertyák, füstölőpálcikák, a házioltáron egy kép a Dalai Lámáról és Helena Blawatzkiról. Mindenütt ásványok, a polcon és nagy üvegtálakban a földön.

A legtágasabb szobájába kalauzolta őket. Mielőtt leültek, eléjük állt egy kis üveg sprayvel és beszórta őket.

– Ne féljetek, nincs szaga, ez aranyspray.

Összevont szemöldökkel, komolyan nézte őket:

– Egy igazi királyi pár!

Ernőt idegenül, mélyen érintették a szavai. Lekuporodtak a parkettán lévő párnákra. Liliának nehéz volt az alul szűkülő ruhájában a földre ülni, ezért combközépig felhúzta.

– Látom, egy smaragdgyűrűt kaptál. A smaragd, a gyémánt és a rubin a drágakövek királyai. A legfelső szinten vannak, de évezredek óta sok vér és kín tapadt hozzájuk. A legmagasabbat csak fájdalommal és minden szinten valamilyen halállal lehet elérni. Látod – fogta meg Lilia kezét –, a smaragd a megújulás és a remény köve. Ahhoz, hogy a változtató újulás bekövetkezzen, a réginek el kell múlni, meghalni. A rubin a láng, a szenvedély és a szerelem vörös fénye. Ezeknek a királyi köveknek hatalmas az angyaluk, több szárnyú.

– Ernőnek volt egy álma a smaragdról és a gyémántról. Meséld el – fordult a férfihoz.

Ernő elmondta az álmait Renátának, aki figyelemmel hallgatta.

– Mit szólsz hozzá, Renáta? – kérdezte Lilia kíváncsi izgalommal.

Renáta először semmit sem szólt, aztán felállt.

– Gyertek, menjünk ki a balkonra, iszunk egy teát, még müzli is van. Ez most nagyon erős volt, ki kell egy kicsit mennem a levegőre. Lilia, ha nem rólad lenne szó, nem érintene ennyire, de már régóta az életemhez tartozol. Ne haragudj, Ernő, hogy elsősorban rá vonatkoztatom, pillanatnyilag ő a főszereplő.

– Hogy haragudnék, Renáta, nekem is ő a főszereplő!

Lilia sírt.

– Sokat sírtál itt nálam, Lilia, és most a boldogságtól sírsz – mondta Renáta könnyes szemmel. – Üljetek ki a balkonra, amíg én főzök egy teát.

Renáta hozta a gőzölgő teát, három tálkát müzlivel, és néhány bio zabkekszet. Rátette az ott álló asztalra.

– Ernő, amíg a teát csináltam, gondolkodtam az álmaidon. Nagy hatással voltak rám. A múlt éltetek emlékeit álmodtad. Már régóta együtt vagytok a Földön. Összetartoztok. Azon, hogy a drágakövek hozták ezt ki belőled, azon nem csodálkozom. A smaragd-beavatási álmod hatalmas. A gyémánt az, ami vérrel, kínnal van alátámasztva. Nem hiszem, hogy ott megmenekültetek.

– Én sem. Vettem az ásványokról néhány könyvet. Elkezdek foglalkozni velük.

– Nagyon jó lesz, de foglalkozz a reinkarnációval is.

– Az már nehezebb.

– Együtt foglalkozunk vele, Ernő. Lassan menjünk, Renátának még fel kell készülnie estére.

– Ernő, megmutatom a hálószobámat.

– Hűha! Ernő, ennek olyan súlya van, mintha az angol királynő koronakincseit mutatnák meg neked! – ölelte át Lilia. Renáta hálószobája kicsi volt. Egy gyékénymatrac a földön, mellette egy másfél méter magas vas gyertyatartó vastag fehér gyertyával, és egy nagy ametiszt. Bámulatosak voltak a falak. A szoba egészen a mennyezetig angyalokkal, szárnyas lényekkel, érdekes, rögtönzött stílusban és színekkel volt kifestve.

– Ez döbbenetes! Tudsz itt aludni?

– Igen, és meditálni, ide nem jön be senki.