Читать книгу A nyaklánc - Egervári Gertrúd Mária - Страница 17

A RUBIN NÁSZA

Álltak a konyhában és úgy csókolták egymást, mintha életet adnának és kapnának.

– Ernő, gyere az ágyra, nem bírom.

Ernő elkapta, felemelte és lefektette a helyére. Lilia sebesen lecibálta a ruháit.

– Gyere, szerelmem, gyere, életem!

Ernő mellé hanyatlott:

– Te minden, te örök, te egyetlen.

– Maradj örökre bennem!

A rubinnász örvénye elragadta őket. Égtek, lángoltak, míg a napfelkelte fel nem röpítette őket a rózsaszínű felhőkre. A Vénusz szikrázva ragyogott felettük, és beszórta csillagporával a testüket. Lilia méhében megfogant egy csillag. Kimerülve pihentek.

– Ernő, én még ilyent nem éltem meg. Minden szikrázott körülöttem.

– Én sem, szerelmem.

– Nem tudok távol élni tőled, belehalok.

– Nem kell, mindent megteszek, hogy együtt lehessünk. Értetek fogok élni és dolgozni.

– Gondoltál arra, hogy ha a gyerekünk megszületik, egy ideig én nem tudok dolgozni?

– Meg sem engedném! A csillagszemű kis tündérnek kell az anyja.

– Elég lesz a pénzed mindenre?

– Édes, már húsz éve dolgozom. Nem volt más kiadásom, mint magamra és az útjaimra. Ennyi idő alatt összegyűlt azért valami.

– A millióidra gondolsz?

– Arra, aztán írok esetleg egy könyvet, vagy elmegyek rövid időre külföldre szemináriumokat tartani, az még jobban megéri.

– Mi lesz az üzletemmel?

– Majd átgondoljuk, hogy mi legyen. Jól megy, kár lenne feladni. Miattam nem kell dolgoznod, de talán így is tudod irányítani.

– Jó, pillanatnyilag még bőven dolgozom, például holnap reggel.

– Holnap felhívom az ingatlanirodát és közösen nézzük meg a lakást.

– Nézzük! Ma este még a gyerekeim élményén az apjukkal kell túlesnem. Kíváncsi vagyok. Megnézem, hogy jelentkeztek-e.

Bea és Gábor is írt SMS-t:

Bea: „Szia, anya, CSÚCS! Ma hat és fél hét között visz haza apa. Legyél otthon, és Ernő is!”

Gábor: „Anya, elkísér bennünket Balázs is. Mehetünk két hét múlva megint apához? Nehogy nemet mondj, mert megmondom Ernőnek! Ő is ott lesz? Puszi, Gábor.”

– Drágám, mind a két gyerek azt kéri, hogy legyél ott, ha hazajönnek.

– Eljövök, de mit szól hozzá Róbert?

– Nem gondolod, hogy nem beszéltek rólad, meg különben is, tőlem tudja már, hogy megtaláltalak.

Lilia szellőztetett, főzött egy kávét, és Ernővel várta a gyerekeit. Hangosan érkeztek, az ajtó kivágódott, Gábor berobogott, nyomában az ötéves Balázzsal. Aztán Bea érkezett, Katikával a karján. Róbert megállt az ajtóban.

– Gyere be, Róbert – szólt ki Lilia a szobából. Róbert belépett, Ernő felállt.

– Hadd mutassalak be egymásnak benneteket. A vőlegényem, és a gyerekeim apja.

A két férfi, kezet fogott.

– Silbernágel Ernő.

– Virág Róbert.

– Róbert, kérsz egy kávét? Foglalj helyet.

– Igen.

Róbert szemben ült Ernővel.

– Örülök, hogy megismertem. Lilia nagyon boldognak tűnik.

– Én is boldog vagyok.

Bea ironikusan megjegyezte:

– Mintha egy színdarabot látnák, „Két illedelmes gentleman találkozása” címmel!

Lilia jött a kávéval.

– Már megint jár a szád? Nem veregethetik egymás vállát és bömbölhetik, hogy „Szia, Tesó!”

Katika érdeklődve figyelte Liliát. Az ujját a szájába dugta és úgy kérdezte:

– Néni?

– Igen, Lilia vagyok.

– Ija.

Most Ernő felé fordult:

– Bácsi?

– Ernő vagyok, Katika.

A kislány összehúzta a szemöldökét.

– Ernyő?

Ernő nevetett. Gábor Balázzsal érkezett a szobájából.

– Ernyő, esernyő! – kiabált Balázs. Gábor elkapta és megfoga a vállát.

– Balázs, ezt nem szabad! Ernő egy bácsi, nagyon okos és nagyon kedves, nem szabad csúfolódni.

– Róbert, nem lesz nektek sok, ha a gyerekek két hét múlva megint mennek?

– Á, dehogy!

– Mit szól hozzá a feleséged?

– Örül. Azt mondta, hogy már rég volt ilyen nyugodt hétvégéje. A nagyok tökéletesen ellátták a kicsiket.

– Felőlem mehetnek, én is találok magamnak elfoglaltságot.

– Megfoglaltságot! – vigyorgott Bea. – Most fogd meg gyorsan Katikát, valamit akarok hozni neki – és Lilia karjába tette. Lilia úgy fogta a kislányt, mintha valami nagyon törékenyet tartana.

– Ija – mosolyogott Katika, és kis, dundi kezével az arcát simogatta.

– Lilia, édes, de neked Ija is lehetek.

Róbertben felelevenedett a múlt emléke, Ernő pedig a jövő képét látta. Nézték ezt az ősi képet, az anyát a gyermekével. Bea visszajött.

– Most add ide.

Gábor és Bea lekísérték az apjukat és a kistestvéreket az autóhoz. Ernő és Lilia egyedül maradtak.

– Úgy látszik, sikeres volt a találkozás. Megmondjuk nekik a változást?

– Majd én, Ernő, ha egyedül leszek velük.

– Nekik is sok az élményük most, ha feljönnek, lassan megyek.

– Most én kísérlek le. Megint taxit rendelsz?

– Nem, gyalog megyek.

– Velünk is sok minden történt a hétvégén.

– Olyan sok, ami az elkövetkező évek folytatása vagy következménye lesz.

– Holnap megint a munka.

– Hívlak a lakás miatt. Neked jobb lenne hat után, ugye?

– Jobb.

Gábor és Bea jöttek be.

– Elfáradtam – zöttyent le Bea melléjük a kanapéra. – Fáj a jobb karom.

– Egész idő alatt cipelted Katikát?

– Ühüm…

– Miért, már három éves, tud járni és van súlya.

– Annyira édes! Az a puha kis teste, meg ahogy a kis fejét hozzám dugta és csiklandozott a haja. Éjszaka felsírt, és bevittem magamhoz az ágyba.

– A szülei is az ágyba veszik, ha sír?

– Nem.

– Hű, Bea, akkor nem tettél jót vele, meg a szülőkkel sem – figyelmeztette Ernő.

– Miért?

– Talán jó lenne, ha a szüleivel is tisztáznád a szokásaikat. Neked, Gábor, hogy telt a napod?

– Én nem cipeltem Balázst. Játszottam vele, lementünk a játszótérre, és ma délelőtt az állatkertben voltunk.

– Milyen apátok felesége? – kérdezte Lilia.

– Kíváncsi vagy, mi? Ezt már vártam – vigyorgott Bea.

– Érdekel.

– Teljesen oké.

– Mit csinált?

– Amit kell.

– Kimerítő jellemzés!

– Nem olyan szép, mint te – közölte Gábor.

– Ilyen szép nem is lehet senki! – kacsintott rá Ernő. – Lilia, megyek. Lekísérsz?

– Hülye kérdés – motyogta maga elé Bea.

– Én is elkísérlek!

– Te maradj itt, Gáborkám, még egy pár percet egyedül szeretnék lenni Ernővel.

– Eddig nem vele voltál?

Az esti utcán gyalogoltak.

– A rubin fényét visszük magunkkal az éjszakába.

– Most egyedül, szerelemem – hajolt Ernő Liliához.

– Mi már soha többé nem leszünk egyedül, mindig ott leszel mellettem.