Читать книгу A nyaklánc - Egervári Gertrúd Mária - Страница 6

LILIA

– Kérsz még egy kávét, Lilia?

– Kérek.

– Nem akarsz egy desszertet?

– Nem, tudod, hogy általában nem tudok megenni egy egészet és te nem felezel velem.

– Képzeld, ma este kaptam egy fagyit!

– Te? Hiszen nem is szereted.

– Nem az volt a lényege, hanem a gesztus. Csokoládét és kókuszt, megettem.

– Ernő, te fejlődsz!

– Remélem, ő is, aki hozta. Milyen volt a napod?

– Átlagos.

– Ez mit jelent?

– Minden úgy, mint mindig. Átlagos eladás és az átlagos problémák.

– Problémák?

– Neked nem olyan érdekes, hogy Milánóból már két hete késnek a megrendelt bő szoknyanadrágok a nyárra.

– A nyárról jut eszembe, augusztus közepén Chicagóba megyek, egy kongresszusra. Eljössz velem?

– Ernő, hogy képzeled az együttlakást egy hotelszobában?

– Miért ne?

Lilia hallgatott és a szemébe nézett. Ernő is a szemét nézte.

Liliának nagyon szép szeme van, ritka, zöldesbarna. Olyanok a szemei, mint a csillagok. Sokat mosolyog, és ilyenkor a csillagok ragyognak. Különben is csinos, és kifejezetten attraktív. Nem túl magas, a csípője picit széles, de így még karcsúbbnak tűnik a dereka. Az üzlete miatt jól kell öltözködnie, a haja mindig rendben van, és finoman van sminkelve. Igen, Lilia egy csinos, érdekesen szép negyvenéves nő, és az ő barátnője. Soha nem kérdezte meg, hogy van-e partnere. Nem tartozik rá. Vagy inkább nem is akarta tudni? Most viszont kicsúszott a kérdés:

– Van férfi az életedben?

– Nincs.

– Bocsáss meg, ez nem tartozik rám.

– Ernő, csak rád tartozik!

– Hogyhogy?

– Annyit tudsz, úgy értesz az emberi lélekhez, mégis, a legelemibb emberi dolgokat nem veszed észre.

– Ezt ma már egyszer hallottam attól a lánytól, aki a fagyit hozta. Azt ajánlotta, hogy menjek el utcaseprőnek, mert mint pszichológus, nem érek semmit.

Lilia nevetett.

– Abból a szempontból igaza van, hogy Budapest belvárosa olyan tiszta lenne, mint még soha!

– Lilia, mi van veled? Így még soha nem beszéltél velem.

– Ernő, elfáradtam, belefásultam ebbe az állapotba.

– Nem értem. Nem akarsz már együtt lenni velem?

– Nem érted? Pont erről beszéltem az előbb, hogy nem érted. Mióta ismerlek?

– Négy éve.

– Négy éve szeretlek.

– Én is szeretlek.

– Nem erről van szó, nem a barátságunkról, a szerelemről.

– Soha nem mondtad, és nem is mutattad.

– Nem, mert akkor elküldtél volna, és nem akartalak elveszíteni.

– Azóta vársz?

– Így is lehet mondani, vagy úgy, hogy azóta remélek.

– Ezt nem értem, Lilia.

– Nem is értheted, mert te nem tudsz szeretni!

– Ez aztán nem igaz! Téged is szeretlek, az öcsémet a családjával, még a kezeltjeimet is egy bizonyos szinten.

– Mondd, az idén nem jönnek Péterék?

– Nem szóltak.

– És te nem tudsz rákérdezni?

– Ők szoktak jelentkezni.

– De ha szereted őket, akkor téged nem érdekel?

– Persze, hogy érdekel, főleg a lakásbérlés miatt, meg a szabadságomat is be kell osztani, aztán a szállodát lefoglalni a Balaton mellett.

– Ugye az még soha nem jutott az eszedbe, hogy az ittlétük alatt te felmehetnél a rendelődbe aludni, nekik pedig átadod a lakásodat?

– Nincs elég ágy.

– Tényleg akkora nehézség ez? A gyerekek matracon is elalszanak. A te ágyad meg kétszemélyes. Ne mondd, hogy ezt nem tudod beszerezni vagy kifizetni. Annyi a pénzed, hogy már nem is tudsz mit kezdeni vele.

– Jó, jó, csak a rendetlenség, amit csinálnak.

– Addig, amíg ők laknak ott, ne törődj vele, aztán majd amikor elmentek, rendet raksz. Ha jól tudom, még egy takarítónőd is van.

– Van. Na, most eljössz velem Chicagoba?

– Nem.

– Miért nem?

– Melletted egy ágyban, akár csak egy szobában lenni kínszenvedés.

– Kapsz egy saját szobát.

– Jaj, Ernő, az még rosszabb.

– Lilia, az előbb mondtad, hogy négy éve szeretsz, most meg az a baj, ha velem vagy.

– Mondom, hogy nem érted! Te mindig velem vagy, én meg veled, amikor nem vagy mellettem, akkor is érezlek. Hallom a hangod, látom a mosolyodat, már ha rád a gondolok, is boldog vagyok.

– Lilia, segíts! Ugyanezt mondta ma a fagylaltos lány is.

– Én már nem tudok mit mondani, és segíteni főleg nem.

– Feljössz még hozzám?

– Nem, a gyerekeim otthon vannak és egész nap nem láttam őket. Menjünk, Ernő.

– Most hagyd, hogy fizessek.

– Fizess.

Kimentek az utcára, elbúcsúztak. Ernő megfogta Lilia szép fejét, a szemébe nézett, azokba a ragyogó csillagokba, lehajolt hozzá és óvatosan megcsókolta. Nem ez volt a szokásuk. Lilia halkan csak annyit mondott:

– Szia – és indult a másik irányba.

Ernő a lakásában leült az ebédlőasztalhoz és hozott magának egy üveg ásványvizet meg egy poharat. Lilia szavai kerengtek benne.

Most mi a megoldás? Úgy, ahogy eddig volt, nem fog tovább menni.

Lilia őszinte vallomása megzavarta a jelenlegi viszonyukat. Talán jobb lenne, ha többé nem találkoznánk. Liliának is jobb lenne. Tényleg, ez a megoldás!

Elővette a laptopját és írt Péternek. Megkérdezte, hogy szándékoznak-e jönni. A végén még odaírta, hogy várja őket. Ahogy becsukta a laptopot, feldöntötte a poharat a vízzel. Az asztal lapja üvegből volt, nem ártott neki. Már indult volna, hogy feltörülje, aztán visszaült:

– Nem, ez most így marad, és a pohár is! Nem érdekel.

Állandóan Lilia arcát látta maga előtt, hallotta a hangját, látta ragyogó szemeit, érezte meleg ajka érintését az ajkán.

Milyen lenne az életem nélküle? El sem tudom képzelni. Nem tudok lemondani róla. Nem is kell, hiszen szeret.

Az órájára nézett, éjfél után fél egy volt. Ilyenkor már nem szokta zavarni. Inkább egy SMS-t ír; ha ébren van, észreveszi, ha nem, majd holnap.

„Előttem van az arcod, érzem az ajkamon az ajkadat, kezemben szép fejedet tartom. Hallom a hangodat, és azok a gyönyörű szemeid rám ragyognak. Csillag!”

Elküldte, és a lefekvéshez készülődött. Mielőtt a takaró alá bújt, még egyszer ránézett a telefonjára. Lilia válaszolt:

„Láttál már vizes csillagot? Szeretlek.”

Nézte, nézte, addig nézte, amíg már a könnyeitől nem látott.

De jó lenne, ha itt lenne mellettem!

Visszaírt: „Én is szeretlek.”

Másnap nem hívta Liliát, és Lilia sem őt. Várta a hívását, de még magának sem vallotta be, hogy várja. Minden kezeltje után megnézte a mobilját. Este nem volt kedve sehová elmenni. Aztán mégis kiment az utcára, járkált, éhes is volt, de nem tudta eldönteni, hogy hová üljön be. Vett egy pizzát és hazavitte. Péter e-mailben válaszolt: „Idén nyáron a gyerekekkel délebbre akarunk utazni, Szardíniára, de ha neked is megfelel, augusztus közepén még tervezük a magyar programunkat. Mit szólsz hozzá?”

Ernő: „Augusztus 17-től Chicagóban leszek egy hétig. Ez alatt az idő alatt lakhattok a lakásomban. Utána mehetünk a Balatonra.”

Lefeküdt és egy szakkönyvet olvasott. Négy oldal után félretette – semmit sem értett a szövegből. Aludni akart, de nem jött álom a szemére. Ideges volt. Vette a mobilját, tétovázott, aztán gyorsan csak annyit írt Liliának: „Jó éjszakát.”

Kicsit megnyugodott, de most meg állandóan azt figyelte, hogy jön-e válasz.

Ez nem megy! Ha ez az a sokat emlegetett szerelem, akkor nagyon észbontó és fárasztó. Nem csoda, hogy az a szerencsétlen, fiatal Kornélia meghibbant tőle. Biztos erre is van valamilyen megoldás. De jó lenne, ha Lilia itt lenne mellettem! Valószínűleg ez a megoldás.

Már éjjel fél kettő volt, amikor egy SMS jött Liliától: „Aludj jól.”

Holnap látni akarom! – gondolta Ernő, miután még egyszer jó éjszakát kívánt.