Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 49

A mi kadétunk új mesébe kezd, —

Sok asszony csügg szaván,

Megint az apród szerepel, a régi,

S a szép királyleány.

A hölgy szíve a rács megől epedt,

A fiu kinn dalolt,

Nem látta más, csak a diszkrét öreg,

A teliképű hold.

Zengett a lant, – és ah – szakadt a húr,

Nem látta, csak a hold, —

Megtudta mégis a király, kinek

Vad, kemény szíve volt.

Hívatja, s mond itéletet szegény

Fejére, – iszonyút.

Sötét börtönfenékre küldi őt,

A halovány fiút.

S most – hölgyeim – részvétük esdem én,

– Szólott a zord király:

– Ama börtönbül két ajtó viszen,

Mindkettőn könnyű zár.

Ha vakszerencse kedveli e gazt,

Válasszon, – akarom!

Az egyiket, ha nyitja, – nászruhában

Várja legszebb rabom.

Az egyik ajtón esketésre készen

Egyházfi, mátka, pap, —

Új szerelem úgy vezekli a régit,

Mire feljő a nap.

A másik ajtó – színre és alakra

Mindenben egyező, – —

Ám halálok halála várja menten,

Ha oda nyit be ő.

A másik ajtó színre épp olyan,

És rajta könnyű zár, —

Ám ott, megette – vakmerő fejére

A pallos éle vár.

Szól az itélet. S hosszú börtönéjen

Virraszt szegény gyerek.

Ez a pokol legrémesebb talánya!

Ki oldja, – fejti meg?

A két kapu hallgatva rámered,

Jaj! Mittévő legyen?

– És a királyi hölgy sem alhatik

A lágy hóselymeken.

Nos – hölgyeim – szerelmes szív előtt

Maradhat-e talány? —

Pirkad a reg, – és ablakáho’ surran

A szép királyleány.

Asszonyfurfang előtt van-e titok,

Bár tömlöcéj fedi?

– A szép bűntárs a börtön ablakán

Kopogva, – int neki.

Ám, – hogy melyik ajtóhoz küldte hát?

– Kiváncsiak nagyon? —

Eddig az én mesém. Önök a többit

Fejtsék meg asszonyom!

Elhallgat a gonosz kadét,

És néma a szalon —,

Csak egy kínai bólint, vigyorog

Porcelán asztalon.

S a kékszemű Annie halkan sóhajt:

– Megmenti, tudom én!

S ha ifja egybekelt a rableánnyal,

Maga zárdába mén.

És szól a miss: Magam is azt hiszem,

Ám úgy még nemesebb,

Ha búcsú nélkül, nyomtalanul tün el,

Égő szívén a seb. – —

Az őrnagyné töpreng: Ha esze van,

Azért a lány – marad,

Mért adnók fel a szerelem jogát,

Egy – házasság miatt.

A szép Edithnek ajka megremeg,

És szól sietve: Nem!

Ezerszer inkább halva tudjam én,

Minthogy másé legyen.

Egy asszony hallgat. Álmodozva ring

A hintaszék ölén, —

S hazudja: – Ah – halálba küldeném,

S meghalnék véle én.