Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 61

Őszi szántás után száll a darumadár

Messze, magos égen,

Tavalyi szeretőm, a módos, a telkes

Kendi biró fia most izenget nékem.

Kendi bíró fia, ne izengess, hadd el!

Nem értem a szódat. Semrni köze többet

Én árva szivemnek te csalfa sziveddel.

Tudod, szegény vagyok. Tulipános ládám,

Tornyos nyoszolyámat dolgos két kezemmel

Nehezen kerestem.

Kendi bíró fia, tornácos portádra

Mégsem kivánkozik se lelkem, se testem.

Kendi biró fia! Tavaly ilyentájba

De sokszor megálltál setét, késő este

Violás kis kertem rácsos kapujába.

Nóta volt a szavad, méz volt a beszéded,

De ha lépés hallott, miért fordultál el

Röstelkedő képpel,

Haragos mért voltál, hogyha emlegettek:

“Ne hozzatok hírbe koldus cselédnéppel!”

Kendi bíró fia, van egy legény, látod,

Kevésszavú, jámbor.

Mégis a csárdába, tavaly ilyentájba

Fokost emelt értem szüreti vásárkor.

“Keserves lesz dolga, száz élte ha volna,

Aki még egy szót szól arról a leányról!”

Tilos estidőben égő tűz parázsa

Annak a legénynek nem gyúl ki szemébe,

De ha tallózni mék, az ő keze nyomán

Itt is egy, ott is egy elfelejtett kéve.

Az ő anyja szólít: “Jöszte, kedves lányom!”

Az ő édesapja: “Fogadj Isten nálam!”

A könnyem hullását egyik is, másik is

Kegyes, okos móddal nézi, csitítgatja,

Megverne az Isten, ha az én szívemnek

Voln’ az ő gondjuknál egyéb gondolatja.