Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 64

Elvitte nyugalmam egy hajnali álom,

Feledve imetten a színe, alakja,

Ködbeborítva, messzemaradva…

Valamit keresek és nem találom.

Lihegve a függöny redős szövetén

Betör a győztes, a reggeli fény,

Iromba fantomok, száz újszínű lény

Surran előttem, amig üldi a fény;

Késik egy, – már-már foglya levén

A lomha tudatnak a lét peremén —

Ám bomladozásuk szörnyű serény,

E tarka lidérchad, – de megkötöm én!

Ittfogtam a szót… ám értelme felén!…

Mi volt? Hova lett?… Idehagyta?

Más a színe és más az alakja…

Tördelt, kusza szókat még suttog az ajkam.

Valaki kacagva említi ébren:

Mit álmodhattam?… És nevetnek rajtam,

A nappal sugaras derüjében,

Diadalmas, nagy derüjében.