Читать книгу Az élet útján - Margit Kaffka - Страница 24

Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…

Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak

Foszlányai a sugárteli délnek —

Lengő, testetlen árnyak már – nem élnek.

Rég volt, hogy száraz szemmel, lázban égve,

Némán dobáltam a kályha tüzébe

– Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! —

Régi levelet, elszáradt virágot.

S ma – ócska holmi közt – adj Isten álmok!

Egy ittfeledt írásra rátalálok…

Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…

Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?